2010. június 2., szerda

Szihaj

Sziasztok,

köszönöm, hogy én is csatlakozhattam Hozzátok :)

Mivel nálunk a család összes nőtagja kézimunkázott szabadidejében, már gyerekkoromban megtanultam én is kötni, horgolni, hímezni. Eleinte a babáimnak készítettem új ruhát, aztán 9-10 éves korom körül megkötöttem az első pulóvereimet is :)
A szerelem azóta is tart, bár közben el-elcsábulok más kreatív technikák felé is. Kipróbáltam már a szalvétatechnikától kezdve az olajfestésig mindent, mára a három legkedvesebb hobbim a kötés, a keresztszemes hímzés és a gyöngyfűzés lett. Változó, hogy mikor melyik kerül jobban előtérbe, most éppen kötök, amikor csak lehet :)))
A blogomban bővebben is olvashattok a munkáimról.

Gabella is bemutatkozik

Sziasztok! Gabella vagyok

Én abban az időszakban voltam általános iskolás, mikor nem volt divat a lányokat kézimunkázni, főzőcskézni tanítani. Mi a technika órán fúrtunk, faragtunk, áramköröket meg biciklit szereltünk. De otthon persze nem ez érdekelt. 9-10 évesen kezdtem kötni, mert anyu is kötött (milyen érdekes, nálam is több, mint 20 éve volt :-D ), és rögtön csipke mintát akartam. Anyu nem tanított, de én azért csak figyeltem, azt hitte, úgyse menne. Így a nagynénémet nyúztam. Meg inkább őt is csak figyeltem. Aztán meg próbálkoztam. Sok dolgot kitaláltam magamtól, ami nem ment, megmutatta, aztán a kis mintás könyvből a csipkés tulipán mintát is addig csináltam, amíg nem sikerült. Sajnos a könyvet nem találjuk sehol, anyu kölcsönadta valakinek, és nem került vissza. Horgolni is tudok, de azt - mostanáig - annyira nem szerettem. Kötöttem, horgoltam középiskolásként is, aztán kicsit leálltam vele.

Majd 2007-ben újra intenzíven nekiláttam a kötésnek!

Első kötős blogom. És a mostani, a Gombolyító.

77-ben születtem, Békés megyében élek, van egy elsős fiam, egy kiscsoportos lányom, meg egy hivatásos katona férjem. Ja! És egy éve belevágtunk a kötőtű-bizniszbe is! :)

Köszönöm, hogy csatlakozhattam!

Csilla - Kreatív Kézimunka blog


Láttam már vagyunk Csillák ketten is ezen a blogon, ezért oda írtam a blogom nevét is a címbe.
Romániából, Szatmárnémeti mellől írogatok, 36 éves anyuka vagyok, van egy tüneményes kislányom, Lilla-Dorka aki ősszel lesz 3 éves.
Már legalább 20 éve kötök, szinte állandó jelleggel, az anyukámtól tanultam, aki nagyon szépen köt, horgol, hímez és varr, de tud szőni is. Nálunk is minden női családtag kézimunkázott, mindig és mindenhol, tehát nem volt nehéz kedvet kapni, bár amikor tanitgatták olyan 10 évesen annyira nem érdekelt, de aztán megfertőződtem alaposan.
A nem túl egyszerű minták híve vagyok, imádok csavartat is és csipkét is kötni, régebben nagyon szerettem a színes norvég és valamilyen alakokat ábrázoló mintákat is kötni, ezek most annyira nem vonzanak, de azért el-el csábulok ebben az irányba is néha, erről olvashattok a blogomban is. A kötés mellet még rengeteget varrok, már ha időm engedi, horgolni csak ritkán szoktam és akkor is csak a minimum megy.
Nagyon irigyeltem (persze csak pozitív értelemben) a Horgo-blog-os lányokat, ezért is nagyon örültem ennek a kezdeményezésnek és egyből csatlakozni akartam ahogy Helennél megláttam a felhívást. Nagyon szépen köszönöm a meghívást, örülök, hogy köztetek lehetetk.

Zsófi

a Rózsaszín pöttyök blog írója vagyok. Nagyon régóta tudok kötni, az anyukám tanította meg a csavart sima kötését még valamikor 30 évvel ezelőtt... Aztán az iskolában megmutatták a csavart fordítottat is és attól kezdve már tudtam sima mintát is kötni. :-D

Mikor középiskolába jártunk, akkor nagy divat volt a kötés, majd' mindenki kötött. Ekkoriban jöttem rá az egyszerű sima, és az egyszerű fordított kötésének módjára. Ez volt az az időszak is, mikor a '80 olasz kötött modell és további társai megjelentek. Minden szabadidőmet olvasással és kötéssel töltöttem, hatalmas nagy pulóverek születtek meg a kezem alatt.

Azóta is inkább pulóvereket kötök, de kikerülnek apróságok is a kezem közül. Leginkább az ír mintákat kedvelem, sőt próbálkozom saját mintakombinációk kitalálásával is. Vannak emiatt nagy bukásaim, de addig alakítom a fonalat, amíg nekem tetsző eredményt nem kapok. 

Még egy jellegzetességet tudok megemlíteni: mivel a divat és a ruhatáram is változik; sőt egy idő után megunom a ruhadarabok egy részét, ezért 2-3 évente újra kötöm a pulóvereinket. Ez néha teljes átalakulás, néha csupán egy-egy részlet megváltoztatása. Ezt különösen szeretem a kötésben: környezetbarát.

Jucuunál pillantottam meg a blog létezését, örömmel jelentkeztem. :-)

A mamusz
:-D

2010. június 1., kedd

Megjelent a Kézimunkasuli Online Magazin 2010 júniusi száma!

Kedves Olvasó!

Örömmel értesítünk, hogy megjelent a Kézimunkasuli Online Magazin 2010. júniusi száma, melyet a www.kezimunkasuli.hu webhelyről, a felső menü „Kézimunkasuli Online Magazin” menüpont „Aktuális szám” almenüpontjára kattintva belépés után, ingyenesen le tudsz tölteni.

Tartalom:

A hónap modellje – türkiz mellény

Lépésről lépésre – kötött-horgolt virág

Gyerekeknek – álomfogó

Aktuális – rózsaszín top

Mintagyűjtemény – alma magvak

Hírek – új kézimunka könyvek, korlátlan feltöltés

Melléklet – kötött bikini

Az olvasáshoz és a modellek elkészítéséhez kellemes időtöltést kívánok!


Üdvözlettel:
Kovács Nikolett
Kézimunkasuli

Kistáskának néz ki, pedig mamusz

A mamusz *


Kötőtű: 4.5mm

Fonál: worsted vastagság, kb. 100m/50g

A minta 37-38-as lábméretre vonatkozik. Nagyobb lábhoz (39-40) zárójelben olvashatók a számok.

Szedj fel 5 (7) szemet a kötőtűre. Köss 6 (8) sor simát.

A továbbiakban is sima sorokkal dolgozunk:

Következő sor: A sor második szemébe szaporíts egy szemet. Ezt soronként ismételd addig, amíg 22 (24)) szem lesz a tűn.

Következő sor: Minden szembe szaporíts egy szemet – 44 (48) szem van a tűn.

Következő sor: 2 sima, 2 fordított a sor végig. Köss ezzel a mintával 15 (16) cm-t.

Ismét sima sorokkal dolgozunk.

Következő sor: Köss össze 2 szemet s ezt ismételd a sor végéig – 22 (24) szem marad a tűn.

Következő sor: Minden sor elején kösd össze a 2. és a 3. szemet, míg összesen 5 (7) szem marad a tűn.

Köss 6 (8) sor simát.

Kösd le a szemeket, hajtsd ketté a mamuszt, varrd össze a 2 sima, 2 fordított rész széleit és a pánt két végét. Díszítsd gombbal a pántot.

*A fordítás a szerzők engedélyével történt.

A mi mamuszunk

Hála Jucuunak mi is kötöttünk egy mamuszt, íme: