2010. június 2., szerda

Natti vagyok...

Ma reggel (mivel nem tudtam aludni)elég hamar a gép elé ültem.Ekkor találtam rá erre a jó kis közösségre.
A párom korán ment dolgozni a lánykáim pedig még aludtak. Kicsi lány 3 éves és bölcsibe jár, a nagy lányom pedig 5.osztályos. Én egy elég zord helyen( börtön) dolgozom.
Az ott összeszedett rossz negatív energiát kihorgolom és kikötöm magamból.







Én is mint elég sokan közületek kiskamaszként ismerkedtem meg a kézművességgel még gyakorlati órák keretein belül. Megtanultam mindennek az alapját, majd gyakoroltam és egyszer csak abbamaradt.
Amikor a kicsivel voltam itthon GYED-en akkor vettem elő a horgolótűt és a kötőtűt, majd a csajoknak készítettem ezt-azt. Inkább horgoltam de azért készült pulóver és sapka ill. sál is.
Én is tagja vagyok a horgo-blognak is, de szeretnék aktív tagja lenni ennek a kis közösségnek is.
Az én irományaimat itt találhatjátok meg,ha esetleg kíváncsiak vagytok rám.

NAGYON KÖSZÖNÖM A MEGHÍVÁST.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése