2010. június 4., péntek

Bemutatkozás - Iza

Sziasztok!



Pár napja fedeztem fel hogy van egy kötös blog is a horgo-blog mellett és természetesen nyomban meghívást kértem, hisz a kötés egy hajszálnyival közelebb áll hozzám mint a horgolás.



Na de lássuk is a dolgok kezdetét. Őszintén szólva nem emlékszem pontosan hogy hány éves lehettem amikor belekerültem a kötés csodálatos világába, de mindenképp 10 év alatt. A nagymamám tanított meg az alapokra azokon a napokon amikor nem tudtam kinn játszani az udvaron, a többit pedig anyumtól és aztán a kötös könyvekből, magazinokból tanultam meg.

Mindig is a nehezebb, látványosabb kötötteket szerettem. Már az első pulcsim több színből állt, aztán megismerkedtem a csavart mintával, a csipkekötéssel és náluk is ragadtam. Nem tagadom voltak olyan pulcsijaim amik nagyon megteszettek, megkötöttem és aztán rájöttem hogy nem az én stílusom, és mivel nem volt akinek elajándékoznom ezért fájó szívvel visszabontottam és újat alkottam belőle.

Pár munkámat megnézhetitek a blogomon (a blogolás előtti munkáimat még nem sikerült felraknom, de ami késik nem múlik).



Mint ahogy a képen is látszik, van egy 10 hónapos kisfiam (sajnos nem találtam olyan képet amin csak egyedül szerepelek, remélem nem baj hogy ketten vagyunk rajta ) aki nem nagyon díjazza ha fonalat lát a kezemben, így nagyon kevés időm jut alkotgatni valamit, de próbálkozok. :D Ha nem is leszek olyan termékeny mint a közösség többi tagja, segítségért, ötletért nyugodtan fordulhattok hozzám is.

3 megjegyzés:

  1. Szeretnék kíváncsiskodni, hogy a képen látható pulcsidat is te kötötted? Nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Igen én kötöttem. Ez volt az utolsó pulcsim amit készítettem. A blogomon több info is van rola : http://fonalasiza.blogspot.com/2009/12/kotogetek.html De most vettem észre hogy nem is raktam fel a kész változatott. Szégyellem is egy kicsit magam emiatt.

    VálaszTörlés
  3. Ja és köszönöm, örvendek hogy tetszik :D

    VálaszTörlés