2010. június 4., péntek

Bemutatkozás

Zazálea vagyok, de képet nem mellékelek, nem célszerű a hétvége előtt riogatni a jónépet, maradjunk ennyiben. Én képviselem a kezdő szintet, én teszem majd fel azokat a kérdéseket, amelyekre adott válasz oly egyértelmű vagy mégsem, kell az ilyen is, no, remélem, lesz társaságom.
Rajtam ki lehet élni a tudásátadás feletti örömet, Ercsu gyakorolja is bőséggel, amit kötöttem, azt neki köszönhetem, s úgy érzem, még nincs vége. A klasszikus kötés, sálkötés, meg stólakötés már alakul, szeretem azt, amikor felszedek x szemet, majd szépen követve a mintát, lineárisan haladok előre, hogy a kellő hossz elérése után leláncoljam a szemeket- itt legalább az iskolában tanult kötésre visszanyúlhatok. Ámde a kendők! Meg a zoknik! És a kardigánok! :o)

Jöhetek?

Ercsu



Sziasztok!

Köszönöm szépen a meghívást!

Kislány korom óta kötök én is, az alapokat édesanyámtól tanultam. Mára már ő tanul tőlem, és ő az egyik legnagyobb rajongóm. :-)

Legfőképpen csipkét kötök, de mindenevő vagyok, és bolondulok a fonalakért.
Mostanában inkább saját terveken dolgozom, "papíron" is, és a gyakorlatban is őket kötöm hetek óta. Hamarosan jelentkezem az eredményekkel!

Fordításban (angolról) szívesen segítek, meg minden más kötéssel kapcsolatos dologban is, ahogy eddig is szoktam. :-)
A blogomban láthatjátok az ámokfutásomat. :-)

Kötős angol-magyar

Annamari személyes döntése sajnos azt eredményezte, hogy levette innen az ő általa összeállított szótárt.
Ercsunál, az ő kötősulijában található ez az összeállítás.
Remélem, nem bánja, hogy belinkeltem ide.

2010. június 3., csütörtök

szakirodalom :)


Nézzétek mit találtam. Kb. 2 hét múlva fog megjelenni, témája ideillőnek tűnik :).
Állítólag kötésleírások is vannak benne, de strandolvasmánynak (már ha lesz nyár), mindenképp jó lesz.

Ahama

Sziasztok, üdv mindenkinek és nagyon köszönöm a meghívást.
Igen, én is, ahogy sokan, még kora gyerekkoromban ... :). Azzal a különbséggel, hogy Anyukám - aki balkezesen kötött gyönyörűen - helyett a gyakorlatitanár mutatta meg az alapszemeket a jobbkezes módon. Elméleti okosságokat azután már Anyutól tanultam.
Biztos, hogy kell hozzá hajlam, ami talán örökletes is, de nagyon lényeges a korai bevésődés szerepe is. A kötés volt az első kézimunkatípus amit alaposabban megtanultam és bár nagyon szeretem a többi fonalas-textiles technikát is ( nemezeltem, varrtam, a textilbaba készítésnek külön helye van a szívemben :) ), ez maradt amit leginkább közel érzek magamhoz.A hosszabb kötős időszakok is mindig a kiegyensúlyozott életszakaszaimhoz kapcsolódtak.

Szeretem benne, hogy mindig megújul, rengeteg új információt, mintát, módszert lehet megismerni. (Mit nem adtunk volna akár 15 éve is ilyen internetes kötős tobzódásért, nem is beszélve a mai csodás fonalakról :) ). Egyetlen "bánatom", hogy a mai kötős világ nem igazán figyel a férfiakra. A lányaim szívesen hordják a kötött cuccaimat, a nagyfiam viszont kedvesen, de határozottan mondja, hogy inkább mást vesz fel, a férjem is inkább csak a sapkáimat viseli. Remélem újra "divat" lesz a kézi kötött a férfiaknál is.

Az utóbbi 1-2 év termését a blogomban megtalálhatjátok.

Örülök, hogy tagja lehetek a csapatnak és kiváncsian várom mivé is alakítjuk majd a közös blogot.

Mamusz leírás

Ez a leírás korábban már megjelent a blogomon, de itt is közzéteszem, hogy a kötős leírások egy helyen megtalálhatóak legyenek.


Először is: a zokni orránál való kezdés elég trükkös, elsőre talán nem biztos, hogy jól érthető, igazán jól csak videókkal tudnám bemutatni, de erre sajnos nincs lehetőségem. (csak két kezem van:-) Mégis, azért jobb, mint más kezdési módok, mert nem kell előre kitalálni, hogy hány szem fogja körbeérni a lábfejemet, hanem menet közben lehet próbálgatni.

A fonal, amit használtam elég vastag, (10 deka = 120 m), a gyártó 5-6-os tűt ajánl hozzá, de én 4-es zoknikötő készletet használtam, mert egy mamusznak azért kell hogy legyen tartása, meg aztán én elég lazán kötök. (A zokni orra felől való kezdést így is lehet csinálni!)

Fonal: Ornagi Filati - Club - 50% gyapjú, 50 % akril
Ebből a fonalból 10 deka elég volt egy pár mamuszhoz. A mamusz teljes hossza 24 centi - ez egy 39-es lábra felel meg.

Tehát a kezdés:

Jobb kezünkben tartunk két tűt párhuzamosan, és a fonalat a két tűre tekergetjük, úgy, hogy a fonal mindig nyolcasokat írjon le. (2. kép) Akinek olyan "hegyes" a lábfeje, mint nekem, az kezdjen 6-6 hurokkal, (3. kép), akinek kicsit tompább, az kezdhet 8-8 hurokkal mindkét tűn. A következő lépés kicsit kényelmetlen: ezeket a szimpla hurkokat egy harmadik tűvel simán le kell kötni. (A 4. képen az látszik, hogyan is induljunk neki...)


Az 5. képen mutatom azt az állapotot, amikor a hurkocskák mind a két tűn egyszer simán le vannak kötve. Ez a mi első sorunk! A tűket úgy kell elrendezni, hogy egy tűn van 6 szem, és a másik kettőn 3-3 szem.
A 2. sorban már szaporítunk. Az első tűn az első szem után, és az utolsó szem előtt1-1 szemet szaporítunk. A második tűn az első szem után, a harmadik tűn az utolsó szem előtt. (A 6. képen látszik hogy a tűkön 8-4-4 szem van)
3. sor körben sima.
4. sorban megint szaporítás, az előzőek szerint,
5. sor körben sima.
Addig szaporítgatunk, minden második sorban, amíg el nem érjük a végleges bőséget. (Fel lehet a kis darabot próbálni - amikor a szaporítások elérik a lábfej legszélesebb pontját, akkor abbahagyjuk a szaporítást. - Ez az én esetemben 44 szem lett, tehát a tűkön 22-11-11 szem taláható. Innentől körbe kötünk simán. (8.kép)Amikor a munka teljes hossza eléri kb a 10 centit, akkor úgy fordítjuk a munkát, hogy a két kevesebb szemes tű között visszafordulva, innentől fogva oda-vissza kötünk. A két szélén lustakötéssel kell kötni - két szemmel kevesebbet, mint amennyi a tűn van. Nálam ez így néz ki:
1. tű: 9 szem lustakötés, 2 harisnyakötés - 2. tű: végig harisnyakötés - 3. tű: 2 szem harisnyakötés, 9 szem lustakötés. (9.-10. kép)
Így kötögetünk, amíg a darab eléri a 19 centi hosszúságot.

Innentől fogyasztás következik a talp-részen, minden színe-sorban.
A két szélső tűt kötjük, ahogy eddig, a középsőn pedig az első szem után fogyasztunk egy szemet (SSK), és az utolsó szem előtt fogyasztunk egy szemet. (k2tog) (11. kép)
Addig fogyasztgatunk, amíg a két fogyasztás között csak 2 szem marad. A 12. képen csak azért szedtem össze az egészet egy tűre, hogy ez jól látszódjon.Most a szemeket két tűre rendezzük, (13. kép), és zokni orra-módszerrel összevarrjuk.
Erről a varrási módról van egy videó is itt! Görgessétek le az oldalt, és keressétek a "Finishing" részben a "Kitchener stitch" nevezetű videót!
Ja, és ne felejtsünk el még egy ugyanilyen darabot kötni, hogy a másik lábunk se fázzon! (14.-15. kép)Arra a pontra, ahol a körbekötés után oda-vissza kezdtünk kötni, érdemes megerősítésképp valamit varrni - gombot, masnit, különben ott eléggé széthúzódik a kötés - és az szerintem nem nagyon szép...

Remélem, érthető voltam, és a leírás alapján Ti is jó kis mamuszokat készítetek majd!

2010. június 2., szerda

Natti vagyok...

Ma reggel (mivel nem tudtam aludni)elég hamar a gép elé ültem.Ekkor találtam rá erre a jó kis közösségre.
A párom korán ment dolgozni a lánykáim pedig még aludtak. Kicsi lány 3 éves és bölcsibe jár, a nagy lányom pedig 5.osztályos. Én egy elég zord helyen( börtön) dolgozom.
Az ott összeszedett rossz negatív energiát kihorgolom és kikötöm magamból.







Én is mint elég sokan közületek kiskamaszként ismerkedtem meg a kézművességgel még gyakorlati órák keretein belül. Megtanultam mindennek az alapját, majd gyakoroltam és egyszer csak abbamaradt.
Amikor a kicsivel voltam itthon GYED-en akkor vettem elő a horgolótűt és a kötőtűt, majd a csajoknak készítettem ezt-azt. Inkább horgoltam de azért készült pulóver és sapka ill. sál is.
Én is tagja vagyok a horgo-blognak is, de szeretnék aktív tagja lenni ennek a kis közösségnek is.
Az én irományaimat itt találhatjátok meg,ha esetleg kíváncsiak vagytok rám.

NAGYON KÖSZÖNÖM A MEGHÍVÁST.